Information

STRATÉGIAI EGYÜTTMŰKÖDÉS A KÍNAI QINGDAO VÁROSSAL

Ipari fejlesztési együttműködési megállapodást írtunk alá Qingdaóval, az északkelet-kínai gazdaság TOP 10 városának egyikével.

Boros László, a Magnus Aircraft Zrt. vezérigazgatója 2023 szeptemberi kínai látogatásának folytatásaként delegációt fogadtunk az északkelet-kínai Qingdao városából (a több mint 10 millió lakosú városból), Cheng Dezhi úr, a Qingdaói Városi Pártbizottság Állandó Bizottságának tagja vezetésével. A küldöttségben nemcsak a város döntéshozói, hanem a gazdasági és tudományos élet képviselői is részt vettek. A látogatás során a delegáció bejárta pécs-pogányi központunk kompozitgyártó és repülőgép-összeszerelő üzemét, ahol szénszál-erősítésű kompozit anyagokat és repülőgép-alkatrészeket gyártunk — ezt távol-keleti stratégiánk alapján Qingdaóban is meg kívánjuk valósítani.

A stratégiai együttműködési megállapodást Sun Shoubin, a város általános célú repülési ipari láncának vezetője és Boros László, a Magnus Aircraft Zrt. vezérigazgatója írta alá.

“A Magnus Aircraft az elmúlt években nem tétlenkedett: aktívan építette kínai képviseleti és partnerhálózatát. Egy évvel ezelőtt megállapodást írtunk alá közös vállalat alapításáról és kínai gyártóüzem építéséről, a mai qingdaói együttműködési megállapodás pedig ennek a folyamatnak a következő lépése. A Qingdao várossal való együttműködés versenyelőnyt biztosít számunkra a kulcsfontosságú kínai piacon, a kutatás-fejlesztés területén, beleértve a kompozit termékek növekvő globális piacát is.” mondta Boros László, a Magnus Aircraft Zrt. vezérigazgatója.

Qingdao híres nemzeti történelmi és kulturális város, a kínai taoizmus szülőhelye. A több mint 10 milliós város az Egy övezet, egy út Ázsia–Európa kontinentális híd gazdasági folyosójának fő csomópontja és a tengeri együttműködés stratégiai gócpontja. Az északkelet-kínai Shandong tartomány gazdasági központja, a Shandong-félsziget Kék Gazdasági Övezetének vezető városa, a modern tengeri ipar fejlesztésének fontos nemzeti úttörő övezete, Északkelet-Ázsia nemzetközi hajózási csomópontja és a tengeri sportok bázisa. Emellett fontos kulturális és tudományos központ is: itt található Kína tengerkutató intézeteinek 30%-a és több mint ötven felsőoktatási intézmény.

learn to fly

recommended

A Magnus Aircraft leányvállalatot alapít Üzbegisztánban

A Magnus Aircraft leányvállalatot alapít Üzbegisztánban

Újabb mérföldkő a Magnus Aircraft nemzetközi terjeszkedésében: megalakult az üzbég leányvállalat

A Magnus Aircraft vezérigazgatója exkluzív wuxi interjúban osztotta meg a vállalat ázsiai jövőképét

A Magnus Aircraft vezérigazgatója exkluzív wuxi interjúban osztotta meg a vállalat ázsiai jövőképét

A Magnus Aircraft nemzetközi növekedésének új szakaszába lép a kínai Wuxiban való jelenlétének megerősítésével. A wuxi

A TÜRKEVEI KÜZDŐSPORT EGYESÜLET ÚJ EDZŐTERMÉNEK AVATÓJA

A TÜRKEVEI KÜZDŐSPORT EGYESÜLET ÚJ EDZŐTERMÉNEK AVATÓJA

2025. január 17-én részt vettünk a Túrkevei Küzdősport Egyesület (TKE) új edzőtermének avatóünnepségén.