Az USA átrepülése Magnus Fusion 212 géppel – interjú 2. rész

Folytatjuk a Magnus Fusion 212 eddigi legkalandosabb ferry flight-jának, a 6.000 km hosszú, USA-t átszelő repülésének a történetét. Ebben a részben a pilóta, Andréka Doma a repülés kulisszatitkaiba enged betekintést.
Az előző részből már megtudhattuk a legfontosabb adatokat a repülésről, nade a pilóta mivel „tankol fel”? Betesz maga mellé egy kis gurulós bőröndöt öt napra elegendő ruhával?

Gyakorlatilag igen. A személyes holmijaim mellett ügyesen kellett ruhával készülnöm, mert huszonnyolc fokban hagytam el Floridát és nyolc-tíz fokban érkeztem meg Seattle-be, ahol azért még téli időjárás volt. Rövidnadrágban és pólóban indultam, és aztán nagykabátban, sapkában érkeztem meg. Ilyenkor viszek magammal minimális mennyiségű szerszámot is, plusz olajat, a repülőgép tartozékait, a takarót, amit ráteszek éjszakára a kabintetőre. Emellett a headsethez plusz elemeket, akkumulátor töltőt, kábeleket is betettem.

Mennyi folyadékot viszel magaddal?

Van egy termoszos kulacsom, ami körülbelül egy literes, azt szoktam beosztani arra a 3,5-4 órára, amit egy huzamban repülök. A folyadékbevitelt okosan kell az embernek intéznie, hogy optimális legyen. Úgy szoktam csinálni, hogy kortyonként iszom vizet az első szakaszban, és amikor kezdek közelebb érni a következő megállómhoz, akkor szoktam kicsit többet inni, majd közvetlenül leszállás után iszom sokat. Tankolok, esetleg eszem valamit, és utána megyek el mosdóba, hogy mire indulnom kell tovább, ezeket a dolgokat letudjam, és ne kelljen fél óra múlva megint leszállni.

Az USA-ban a kis repülőterek nagy része el van látva olyan infrastruktúrával, ami alkalmas nagyobb pihenésre? Van mindenhol egy motel? Eszerint tervezted a repülésed is?

Sok helyen van közvetlenül a repülőtéren vagy amellett szálloda, motel, ahol lehet aludni. Legtöbbször a reptér sincs túl messze a településtől, tehát onnan gyalog, taxival, vagy Uberrel el lehet érni szálláslehetőséget. Ezért a repülés tervezéskor nem ez volt az elsődleges kérdés. Például, amikor New Mexico-ban kellett töltenem az estét a terminál épületben aludtam. Igényes volt a zuhanyzó, volt víz és egy kihúzható kanapé is. Nagyon sok olyan reptér van országszerte, ahol a terminál épület 7/24 nyitva van. Fel vannak arra készülve, hogy a pilóta esetleg ott aludjon, lezuhanyozzon, felfrissítse magát, és másnap folytassa az útját. Ez nem ritka.

Jellemzően beton borítású vagy füves pályákon landoltál a megállók során?

Egy kivételével, ahol demó repülést csináltam, mind beton volt. Egy úriembert látogattam meg, aki a texasi kormányzóknak volt a főpilótája 35 évig, a felesége pedig rodeó lovas. Nekik egy hatalmas farmjuk van Texasban saját füves futópályával, így otthonról tudnak könnyedén repülővel közlekedni. Az utam során ez volt az egyetlen alkalom, amikor füves pályán szálltam le.

Milyen érzésekkel indultál útnak? 

Az indulás napjának reggele kicsit zsúfolt volt; később is indultam, mint terveztem, de minden jól jött ki. Sok szempontból izgatott voltam, mert azért ez egy nagyon-nagyon hosszú út, és sok olyan ismeretlen része lehetett ennek az egyenletnek, amit menet közben kellett megoldani. Például az időjárás nem a legjobb oldalát mutatta az előrejelzéseken. Tudtam, hogy Washington államban még elég hideg van, ami a légköri viszonyok és öltözködés tekintetében is odafigyelést igényel.

Szárny jegesedéstől nem tartottál?

A szárny jegesedésre folyamatosan figyeltem. Amikor láttam, hogy elkezdett esni az eső, figyeltem a hőmérőt és a szárnyat is, hogy mit mutat, és annak megfelelően választottam repülési magasságot. Minden jól alakult, nem volt különösebb probléma. Még éjszakai repülésre is volt alkalmam az út során, amit a Fusion 212 NVFR képesítés birtokában nyugodt szívvel megtehettem. Nálam ez nem ritka, mert sokszor délután, este fejezem be a programokat, vagy az ügyfél látogatásokat és utána indulok haza. Ennek köszönhetően már elég sok éjszakai repült órám is van.

Mi volt egyébként a repülési átlagmagasság az út során?

Az út elején 4000-4500 lábon repültem jellemzően, de a földrajzi viszonyok miatt később 8500, illetve 10-11 ezer körüli magasságokon is repültem.

Amikor valaki repülve átszeli az USA-t, vannak egyedi légtér szabályok a különböző államokban?

Nincsenek, egységes a rendszer, ilyen szempontból ez egy egyszerű dolog. Ami az államok szintjén eltér, az a légtér struktúra és az ellenőrzött, torony nélküli repülőterek száma. Itt Floridában például sokkal több a bravo (B), charlie (C) légtér, amik a legforgalmasabbak. Ezekből több van itt, mint sok más államban. Texas után furcsa volt, de Kalifornia még ezen is túl tett, az kifejezetten őrület. Ott biztosan nem repülsz keresztül anélkül, hogy ne beszélnél valakivel. Az egész államot kék és piros színek borítják a repülős térképen, ami mind a légiirányítási tornyokat és forgalmas légtereket jelenti.

Mik voltak a számodra legkülönlegesebb élmények az út során?

Hatalmas élmény volt a Golden Gate híd látványa. Ugyan kicsit felhős volt aznap az idő, de sosem láttam még a valóságban. Illetve amikor az út végén átadtam az ügyfélnek a gépet, és az oktatójával repültünk a környéken, közvetlenül a kanadai határ mellett, az is egy emlékezetes pillanat volt. Maga az egész út rendkívül jó élménynek marad meg: a változatos táj, a hegyek, a sivatag, az emberek, akikkel találkoztam útközben és természetesen büszke vagyok, hogy egy ilyen utat repülhettem végig a Fusion 212-vel átszelve az USA-t.

Van egy fotó – a közösségi médiában is közzétettük már – amelyiken a legendás Hollywood Sign látszik a Magnus Fusion 212 szárnyvéggel az előtérben. Ezt a képet is most készítetted?

Nem, az a kép tavaly decemberben készült, de az is egy jó történet. Át kellett mennem egyik repülőtérről a másikra felvenni az ügyfél oktatóját Los Angelesben, és ahogy már volt róla szó, Kaliforniában a légterek gyakorlatilag egymás hegyén-hátán vannak, tényleg nem tudsz anélkül repülni, hogy a légiforgalmi irányítással ne beszélnél. Szóval mondták, hogy milyen vektorok mentén repüljek a másik reptérre. Repülök és egyszer csak ott van mellettem jobb oldalon a Hollywood Sign. Nagy meglepetés volt, mert nem készültem arra, hogy látni fogom, mert csak másfél napom volt arra, hogy mindent elintézzek, és már jönnöm kellett vissza Floridába. Terveztem, hogy majd egyszer megnézem, de úgy adta az élet, hogy pont arra vitt az utam, és tényleg szinte karnyújtásnyi távolságból láthattam. Így készült a legendás Fusion 212 és a Hollywood Sign kép.

A várva várt érkezésed hogy alakult?

Landoltam, letakarítottam a gépet, előkészítettem, így vártam a vevőt és az oktatóját. A földön végig néztük a gépet, megcsodálták, beültek, elmagyaráztam pár dolgot, végül a tulajdonossal átgurultunk a hangárhoz, ahol a gépet fogja tartani, letakartuk, és eltettük másnapra. Megcsináltam a szokásos kézfogós, kulcsátadásos fényképet is, amit sosem mulasztok el. Az első helyi repüléseket másnap, a vevő oktatójával végeztük el. Öt órát repültünk, végig vettük a különböző manővereket, gyakoroltuk a fel és leszállást, a műszerek beállítását és használatát. A gyakorlást megszakítva ebédeltünk az egyik reptéren lévő étteremben, így jutott idő még beszélgetésre is. Amikor végeztünk, a közeli repülőtérről (ami Boeing repülőgyár egyik telephelye is) könnyedén elértem a Seattle-i repteret. Onnan repültem haza kereskedelmi járattal.

Mi lesz a következő hasonló kalandos utad, meg van már a terv?

Folyamatosan alakul, hogy mi vár még rám az év hátralévő részében. Már biztos, hogy kell mennem Wisconsinba repülőgépet átadni, illetve kiállításra. Lesz Kaliforniában két újabb repülőgép átadás, valamint úgy néz ki, hogy a másik irányba is, a nyugati partról a keletire is átszelem az Államokat egy Fusiont hozva vissza Floridába.

Hála a Fusion tulajdonságainak az érdeklődés töretlen és szépen jönnek a demo kérések is az ország minden pontjáról: Nevada, Arkansas, Alabama, Massachusetts és sorolhatnám.